Házkezelő

Minden, ami Társasház

Hogyan tartsunk háziállatot társasházban?

2018. november 26. 09:00 - dorakrokovics

Én még nem nagyon találkoztam olyan társasházzal, ahol ne lenne legalább egy lakónak macskája vagy kutyája és ahol ne lenne legalább egy szomszéd, akit ez zavar. Így most összeszedtem néhány olyan fontos dolgot, amit ha állattartóként figyelembe veszünk, akkor sok kellemetlenségtől megkímélhetjük magunkat és kedvenceinket is.

Abszolút elhiszem, amikor tulajdonosok arra hivatkozva engedik ki a lépcsőházba vagy az udvarba a cicát, hogy igényli a szabad rohangálást és ha bent marad a lakásban, akkor lerombol mindent.  Azonban azt nem szabad elfelejteni, hogy a lépcsőház és a kert sem csak a miénk, azt mások is használják és bizony nem egyszer futok bele olyan panaszba, hogy a macska odapiszkított a lépcsőházba, ami egyeseket joggal zavar. Ezért én határozottan azt tudom javasolni, hogy ne tartsuk az állatokat közös területeken. Itt szeretném megjegyezni, hogy a rombolás elkerülésére kutyák esetében az erkélyre történő kizárás egyáltalán nem megoldás!

Tudom, mert én is vigyáztam kölyök kutyára, hogy néha bizony nem bírják ki azt, hogy leérjünk velük az utcára és a lépcsőházban, adott esetben a liftben végzik el dolgukat. Ilyenkor haladéktalanul gondoskodjunk a terület megfelelő, vegyszeres tisztításáról, hiszen senki nem arra szeretne hazaérni, hogy a liftben ilyen dolgokkal utazzon együtt vagy éppen figyelmetlenségből lépjen bele! 

Kutyák esetében azt is tartsuk szem előtt, hogy bár mi ismerjük saját állatunkat, ez másokra már nem feltétlen igaz és egy gyereket akár már egy kisebb kutya is megrémítheti. Ezért minimum pórázon vezessük őket, hiszen ez biztonságérzetet ad másoknak.

A macskaalom nem csak kellemetlen szagú, de fertőzéseket is hordoz! Erre legyünk tekintettel akkor, amikor az ürítését végezzük. A kukába és a szemétledobóba helyezésekor is legalább zacskóba, jól lezárva helyezzük, lefolyóba pedig semmiképpen ne öntsük mert könnyen eldugíthatja a csöveket! A legjobb, ha a szemétledobót sem használjuk, hiszen a nagy súly miatt a leérkezéskor a zacskó kiszakadhat, az alom pedig szétszóródhat a kukatárolóban.

Mind a kutya, mind pedig a macska társas jószág, ezért próbáljunk velük minél több időt tölteni. A szükségesnél tovább ne hagyjuk őket magukra, mert bár a cicák ezt maximum egy nagyobb rendetlenséggel jutalmazzák, azonban a kutyák hajlamosak az egész társasházi közösség számára kimerítő ugatáskoncertet tartani. Ez egyszer egyszer elfogadható és teljesen érthető, azonban ha ez rendszeres, akkor érdemes az okot kideríteni, nem csak a békesség érdekében, hanem valószínűleg a kutyus sem érzi jól magát ilyenkor!

Úgy gondolom, hogy az itt leírtak egy felelős állattartó számára nem mondanak semmi újat, ugyanakkor hiszem, hogy ezek betartása mellett rossz szóval nem illethetnek egyetlen állattartót sem.

Amennyiben kérdése van ezzel a témával kapcsolatban vagy szeretné, ha Önnél is írásaimmal egyező felfogású, szakmaiságú Társasház kezelés lenne, úgy írjon nekem a info@hazkezelo.net címre!

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://hazkezelo.blog.hu/api/trackback/id/tr2914371771

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.11.27. 11:22:49

A társasházi kutyatartást meg kellene adóztatni, ez rögtön visszatartaná azt a réteget, amelyik a kutyát divatos kiegészítőként tartja, és egyébként is szarik rá. De továbbmegyek, lehet, hogy egyszerűen tiltani kéne, ilyen szoros közösségben ugyanis lehetetlen békésen megoldani a dolgot. Én speciel három évig laktam úgy, hogy a hálószobám falszomszédja egy garzonlakás volt, ahol egy neveletlen tacskót tartottak, ami folyamatosan ugatott, ha nem voltak otthon a háziak. A folyamatosant nem úgy kell érteni, hogy 5-10-20 perceket, hanem órákat, folyamatosan. Nem csináltam balhét, mert úgyse lehetett volna mit tenni, a kutyát nyilván nem viszi el, nem neveli meg, én meg nyilván nem megyek bele háborúskodásba, úgyhogy eltűrtem, aztán ennyi. Mondjuk ha nem bérlemény lett volna, hanem saját, akkor biztos lépek az ügyben.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2018.11.27. 12:07:16

Megszokik vagy megszökik. Utóbbi esetben rossz háziállat volt.
süti beállítások módosítása